
Ha mostanában néztél Rocket League, Apex Legends, Rainbow Six Siege vagy éppen Counter-Strike profi mérkőzést, akkor egy dologban biztosak lehetünk. Ez pedig nem más, minthogy a játékosokon a saját IEM fülhallgatójukon kívül egy AceZone fejhallgató is ott figyelt. A dán cég hosszú évek óta biztosítja a hangtechnikát a fontos eseményeken, az ilyen jellegű mérkőzéseken kiemelten fontos lehet a passzív és aktív zajcsökkentés is. A mikrofon minősége sem mindegy, a legtöbb tornán az AceZone mikrofonját használják a játékosok, még ha nem is fejhallgatóból érkeznek a játékhangok. Persze vannak olyan játékok, ahol teljes mértékben a cég fejhallgatói felelnek mindenért, a hangért, a mikrofonért és a zajcsökkentésért is. Ezeket a fejhallgatókat azonban hétköznapi felhasználó nem igazán vásárolhatja meg. Aggodalomra semmi ok, hiszen az A-Spire, A-Spire Wireless és a frissen bemutatott A-Blaze már jóval elérhetőbb árcédulával érkezik a boltok polcaira. Egyre több hazai boltban is megtalálhatjuk ezeket, így igazán időszerű volt, hogy a tesztpadon is megforduljon. A május közepén bejelentett és piacra dobott A-Blaze nyitja a sort, nézzük is, hogy mire képes.
A csomagolás és a doboz
Az A-Blaze egy kék-fekete színvilágú dobozban érkezik. Kellően kiemelkedik a tömegből, ám ezt anélkül teszi, hogy giccsesnek vagy túl soknak hatna. A dobozt előlapján azonnal a fülhallgató képe köszönt vissza ránk, de a legfontosabb funkciókat sem kell sokáig keresnünk. A küllem tehát kellemes, de mi a helyzet a belsővel? Nos, szerencsénkre dán barátaink ezt sem bízták a véletlenre. A doboz kinyitva egy AceZone logóval leragasztott papírfólia köszönt vissza ránk. Ez már sokat hozzá ad az első kibontás élményéhez, kár is lenne tagadni. Ezt követően már szemközt is találhatjuk magunkat az A-Blaze fejhallgatóval és a kiegészítőket tartalmazó dobozkával. Az alábbi kiegészítőkre érdemes készülni:
- Egy USB-C véggel felvértezett vevőegységre
- Egy USB-A <> USB-C átalakítóra
- Egy USB-A <> USB-C töltőkábelre
- Egy mikrofonrögzítőre, melyet a fejhallgatóra szerelhetünk fel
A nyers specifikációkról sem érdemes elfeledkezni:
- 🎧 40 mm-es meghajtók (20 Hz – 20 kHz frekvenciatartomány)
- 🔇 Hibrid aktív zajszűrés (ANC) – játékra optimalizálva
- 🎙️ Flip-to-mute zajszűrős mikrofon
- 🧠 AceZone Speech Enhancer – 2 mikrofonnal
- 📱 AceZone App – testreszabható EQ + játékspecifikus profilok
- 🔋 Akár 45 órás akkumulátor-üzemidő
- 📡 2.4 GHz-es vezeték nélküli kapcsolat (ultra alacsony késleltetés)
- 🔗 Bluetooth 5.4 + USB-C csatlakozás
- 🕹️ Kompatibilitás: PC, PS4/PS5, Switch, Steam Deck, Android, iOS
- ⚖️ Könnyű kialakítás: csak 270 g
- 🧳 Összecsukható dizájn + cserélhető fülpárnák
- ⏱️ Akár 0.3 mp-cel gyorsabb hangészlelés versenytársaknál
Ezekkel nehéz vitatkozni, de nézzük is, hogy mit tud használat közben a fejhallgató.
Első bekapcsolás
A fejhallgató dedikált alkalmazással nem rendelkezik Windows-on, ezt egy iOS vagy Android program tölti be. Ezt megtaláljuk a népszerű App Store vagy PlayStore webáruházakban. Erre szükségünk is lesz az első bekapcsolást követően, de a későbbiekben is remekül jöhet, hiszen gyakorlatilag ennek segítségével állíthatjuk a fejhallgató beállításait vagy éppen frissíthetjük azt. Az alkalmazás szerencsére még az angolul kevésbé értő felhasználók számára sem okoz nehézséget, ki kell választanunk a fejhallgató típusát, megnyomni az alkalmazás által kijelölt ANC gombot négy másodpercig a párosításhoz, majd ezt követően gyakorlatilag már össze is kapcsolódott a telefon és a fejhallgató. Az alkalmazást kicsit később is kivesézzük majd.
Ezt követően elegendő az USB-C dongle-t a gépbe vagy épp a konzolba csatlakoztatnunk és máris indulhat a móka. Az Xbox-on kívül gyakorlatilag minden platformmal megbirkózik, legyen szó PlayStation, Steam Deck, Switch vagy éppen PC masináról. A Dongle elengedhetetlen a szinte lagmentes vezeték nélküli kapcsolathoz, de természetesen casual vagy telefonos játék esetében a Bluetooth is opció lehet, ám ebben az esetben nagyobb csúszásra érdemes készülni. Az AptX Codec is támogatott a megfelelő telefonokon, így a magas minőség ebben az esetben is garantált.
A fejhallgató hangja, vezérlés
A fejhallgató első sorban a kompetitívebb beállítottságú játékosokat célozza meg, ez érezhető a hangprofilon. A legtöbb gyártó előszeretettel pakol egy úgynevezett „V” profilt a fejhallgatójára, további beállítások nélkül. A „V” profil egy hangkarakterisztikát jelöl, ahol a mély (basszus) és a magas (treble) frekvenciák hangsúlyosabbak, míg a középtartomány visszafogottabb. Ez dinamikus, élvezetes hangzást eredményez, különösen zenehallgatáshoz vagy játékhoz. Az AceZone A-Blaze nem teljesen mondható ilyennek, ám itt is hasonló az irány, érezhető némi basszuskiemelés, a középtartomány kicsit visszafogottabb, míg a magas hangoknál, 8 kHz környékén érezhető egy kis emelkedés, ezt egyébként a külsős mérések is alátámasztják.
Ha valaki azonban egy kis extra mélyre, magasra vagy éppen középtartományra. vágyna, akkor a beépített vagy saját EQ segítségével pillanatok alatt kihozhatja a fejhallgatóból. Érdemes hosszú perceket, netán órákat eltölteni a megfelelő EQ görbe kialakításával, hiszen így teljes mértékben a saját szájízedre formálhatod az AceZone A-Blaze-t. A fejhallgató egyébként kristálytiszta, torzításmentes hanggal rendelkezik, így a meccsek közötti zenehallgatáshoz vagy más tartalomfogyasztáshoz is magabiztosan elővehető. A hangerő is teljes mértékben megfelelő, nagyot halló felhasználók számára is remek választás lehet. Ha te is szemüveges vagy, mint én, akkor könnyedén előfordulhat, hogy a szemüveg szára miatti tökéletlenség miatt ANC és Transparency módokban érezhetően több méllyel rendelkezik a fejhallgató az Off álláshoz képest. ANC és Trasparency módokban ilyenkor egy extra algoritmus igyekszik kompenzálni a szemüveg okozta tökéletlenségeket, így ha szereted a basszust, akkor érdemes azok valamelyikét használni.
A fejhallgató mindkét oldalán találkozhatunk gombokkal. A bekapcsoló gombot hosszan lenyomva bekapcsolhatjuk a fejhallgatót, míg bekapcsolt állapotban, röviden lenyomva az akkumulátor állapotáról kaphatunk felvilágosítást. Az ANC gombot hosszan lenyomva a párosításról dönthetünk, míg röviden lenyomva az OFF, ANC és Transparency módok között váltogathatunk. A másik oldalon megtaláljuk a szokásos hangerőállító gombokat, illetve egy Play/Pause gombot is, így a média vezérlés is gyerekjáték lehet. A fejhallgató angol nyelvű, tökéletesen közérthető értesítésekkel jelez vissza minden interakciónál, így pillanatok alatt tudhatjuk, hogy épp melyik ANC módban vagyunk, vagy hogy sikerült-e tényleg lenémítani a mikrofont.
Kényelem, anyaghasználat
Az AceZone mindent megtett, hogy több óra játék után se legyen kellemetlen a fejhallgató viselése. A 270 grammos súly már jó pont, hiszen ennél nehezebb a legtöbb konkurens. A fülpárnák műbőrből készültek, ám hosszú órák alatt sem sikerült beleizzadni, roppant kényelmes a viseletük. A fejre illeszkedő rész szintén párnázott, így ez sem okozhat gondot. Viszonylag vastag szárral ellátott szemüveget viselek, ez sem rontott a kényelmen, így, akkor is bátran választhatod a fejhallgatót, ha te is szemüveges vagy.
Az anyaghasználatra sem lehet panasz. A fejhallgató az alacsony súly eléréséhez leginkább műanyag elemekkel dolgozik, ám ezek nem recsegnek, nem ropognak. Abszolút egyben van a fejhallgató, minőségi érzetet kelt akár ember kezében, akár a fején. A fejhallgató igény esetén szinte teljesen össze is csukható, így apró helyen is elfér, ha valaki szívesen hordozná, akár munkahelyre, akár iskolába. A fülpárnák cserélhetőek, így attól sem kell félni, hogy elhasználódnak.
A vezeték nélküli kapcsolat és az aktív zajcsökkentés
A fejhallgatót egyértelműen vezeték nélküli használatra tervezték, még 3.5 mm-es jack csatlakozót sem találunk rajta. A 2.4 GHz-es vevő azonban kiemelkedően jól teszi a dolgát. Több vezeték nélküli fejhallgató is járt nálam, de akár hatótávban, akár csúszásban ez a legjobb, amihez eddig szerencsém volt. Több, vastag falon keresztül sem tapasztaltam jelvesztést vagy egyéb anomáliát. A Bluetooth kapcsolat két célt szolgál. Egyrészt ezen keresztül kommunikál a fejhallgató és a telefonon található applikáció, másrészt pedig klasszikus Bluetooth fejhallgatóként is használhatjuk az AceZone A-Blaze-t. Ahogy fentebb említettem, így a késés nőhet és a hangminőség (főleg aktív hívás esetén) rosszabb minőségű lehet a Bluetooth szabvány miatt, ám így is remek szolgálatot tehet. Ennek a kialakításnak köszönhetően elegendő egy AceZone headsetet megvenned játékhoz és a buszon történő zenehallgatáshoz.
Aktív zajcsökkentéssel is rendelkezik a fejhallgató, ráadásul nem is akármilyennel. A mérések alapján az iparág felső szeletéhez tartozik az AceZone megoldása, olyan gyártók mellett, mint a Bose, az Apple. Ez nem csak játék közben jöhet jól, hanem akár irodai környezetben is. Három módban képes működni a fejhallgató. Az OFF beállítás értelemszerűen a kikapcsolt zajcsökkentést takarja, az ON/ANC a bekapcsoltat, míg a Transparency felerősíti a kívülről érkező zajokat, így a fejhallgató levétele nélkül is beszélgethetünk munkatársainkkal, családtagjainkkal. A módok további finomhangolására nincs lehetőség, ám ez a három állás az emberek 99 százalékának igényét kielégíti teljes mértékben.
Mikrofon
A vezeték nélküliséget mindig megszenvedik a mikrofonok, hiszen limitált sávszélességgel kell dolgozniuk a gyártóknak. Az AceZone azonban a mikrofon tökéletesítésére is hosszú-hosszú mérnökórákat ölt bele. Ez bizony a hangminőségen is észrevehető, hiszen jóval tisztább a versenytársaknál, illetve természetesen itt is bevetésre kerül a zajcsökkentés. Ebből adódóan a mikrofont érdemes minél közelebb hagynunk a szánkhoz, hogy a lehető legjobb élményt kapják a csapattársaink. A mikrofon nem lecsatlakoztatható, de pillanatok alatt felhajtható, ráadásul ez „mute” gombként is szolgál, hiszen a fejhallgató ebben az esetben teljesen elnémítja a mikrofont. A fejhallgató rendelkezik egy kikapcsolható Sidetone funkcióval is. Ennek feladata nem más, minthogy a mikrofon hangját azonnal visszajátssza számunkra is. Ennek köszönhetően nem ordibálunk ok nélkül bekapcsolt ANC mellett, hiszen azonnal visszahalljuk a saját hangunkat. Ez a funkció megosztó lehet, de szerencsére szabad választás áll mindenki előtt.
AceZone A-Blaze:
Alkalmazások

Érdemes külön is megemlíteni a két alkalmazást, melyet letölthetünk az A-Blaze fejhallgatóhoz. Az egyik a feljebb említett Acezone alkalmazás ( iOS / Android ) , a másik pedig a Firmware Updater ( Microsoft Store ). Utóbbinak csupán annyi a feladata, hogy a fejhallgatót és az USB vevőt a lehető legfrissebb firmware verzióra frissítse. A telefonos alkalmazás már más tészta. Itt állíthatjuk az EQ profilokat, itt hozhatunk létre saját EQ profilt, itt állíthatjuk be az elalvási időzítőt, de szintén itt kaphatunk értesítést arról is, ha új frissítés érkezett a termékhez. Az alkalmazások használata gyerekjáték, egyértelmű gombokkal találkozunk, még nyelvtudás nélkül is igencsak nehéz dolgunk van eltéveszteni ezeket.

Tapasztalatok, így viselkedett játékok alatt
A fejhallgatót természetesen a neki szánt környezetben, kompetitív játékok alatt is sikerült megizzasztani. Counter-Strike 2 fókuszú volt a teszt ezen része, hiszen ha van játék, ahol a legkisebb zaj is fontos lehet, az a CS2 lesz. Nos, jelesre vizsgázott az AceZone A-Blaze ilyen téren. Olyan hangokat is meghallottam, melyet a HyperX Cloud 2 és Cloud 2 Wireless esetében sem hallottam volna, de ez sem véletlen. Az AceZone mérnökei már korábban elmagyarázták, hogy miért is lehet ez, a fenti videót mindenképp ajánlott megtekinteni. Érdemes lehet más játékok esetében kipróbálni a beépített EQ-kat, Warzone és Apex Legends esetében erre meg is van a lehetőség gyárilag, de sajátokkal is érdemes lehet kísérletezgetni. Az biztos, hogy nem sok jobb fejhallgatót választhatunk játékra, látszik, hogy ez volt a fő fókuszpont az AceZone mérnökei előtt.
Ahogy fentebb említettem a vezeték nélküli kapcsolat is végig atomstabil volt, csúszás és anomáliák nélkül tette a dolgát. Az akkumulátor 45 órát ígér, de a valóságban az 50-60 feletti óraszám sem elképzelhetetlen. Egy 2-3 órás játszadozás alatt mindössze 1-2%-ot merült csak a fejhallgató, de 10 óra alatt is csak 5-6%-ot esett a töltöttség. Az ANC is remekül tette a dolgát, nagyszerűen kizárta a külvilág zajait. Ha kellett, akkor pedig a Transparency mód segített abban, hogy könnyebben tudjak kommunikálni fejhallgatóval a fejemen. Zenehallgatásra is tökéletesen megfelelő volt, bár itt szerettem élni a bekapcsolt ANC melletti több basszussal. Telefonos használat esetében is remekelt a fejhallgató, Spotify zenehallgatás közben hozta a Shure Aonic 50-hez hasonló szintet, mindezt pedig bekapcsolt aktív zajcsökkentéssel.
Verdikt
Az AceZone A-Blaze már egészen elérhető közelségbe hozta azt, amit néhány éve csak a profi játékosok kaptak meg vagy több százezer forintot kellett otthagyni a kasszánál. Remek hangzás, játékra kihegyezett hangprofilok, brutális személyre szabhatóság és nagyszerű aktív zajcsökkentés jellemzi a fejhallgatót. Az ultra alacsony válaszidővel rendelkező vezeték nélküli kapcsolat is hibátlan, ahogy bizony az akkumulátor is elegendő lehet gyakorlatilag bármire. Az alkalmazások használata gyerekjáték, szintén remek munkát végeztek a cég programozói. A fejhallgató belső memóriába menti a beállításokat, így azonos beállításokkal játszhatunk az összes platformon. Nincs szükség arra, hogy egy szoftver folyamatosan fusson a gépen, mely sok gyártónál az egyik leggyengébb pont manapság.
Pozitívum
- Könnyű, 270 grammos súly
- Kényelmes, még szemüvegben is
- Remek, kristálytiszta hangzás
- Kellemes anyagminőség
- Aktív zajszűrés
- Jó minőségű mikrofon
- 2.4 GHz-es, ultra alacsony válaszidejű vezeték nélküli kapcsolat
- Bluetooth csatlakozás is megoldható
- Telefonos applikáció
- Cserélhető fülpárnák
- Állítható EQ, melyet a fejhallgató a saját memóriájába ment
- Az Xbox-on kívül minden platformmal kompatibilis
- Legalább 45 órát is bíró akkumulátor
Negatívum
- Nincs AUX/3.5 mm-es Jack port, így csak vezeték nélkül vagy USB-n használható
- Néhányan örülnének a lecsatlakoztatható mikrofonnak
Az AceZone A-Blaze 199€-s áron nyitott, mely önmagában sem rossz ár ezért a tudásért, ám később egy-egy akcióval karöltve már kihagyhatatlan választás lehet. Most, hogy jóval elérhetőbb áron is hozzájuthatnak a játékosok ehhez a prémium szinthez, bizony fel lett adva a lecke a nagyobb gyártóknak.