A GameSir nem finomkodott, az elmúlt napokban két, új kontrollervariánst is kiadott a keze közül. Megérkezett az X5 Lite Fortnite változata, de a G8 Plus sem úszta meg. Az előbbivel már megismerkedhettünk egy teszt keretein belül, most pedig a nagytesón van a sor. A mobil gaming egyre nagyobb teret kér magának, ahogy bizony a kiadók is igyekeznek egyre több AAA címet megjelentetni a Google Play Store-ban vagy éppen az Apple App Store-ban. Nézzük is, hogy mire képes a G8 Plus!
Kicsomagolás, doboz
A doboz megjelenése ezúttal is remekül sikerült, hiszen a cég korábbi arculatát ötvözte a Fortnite bohókás színvilágával. Ebben az esetben a kék és sárga színek dominálják a dobozt, utalva a Fortnite Peely karakterére. A banánnal nem igazán lehet melléfogni, hiszen rengeteg Fortnite illusztráció és mém alapanyaga, így azonnal magára vonja a tekinteteket. Itt is megtudhatjuk a legfontosabb információkat, legyen szó a Hall Effect joystickokról, a GameSir Appról vagy éppen az ajándék Fortnite Bully Emote-ról.
Az X5 Lite-hoz képest a tartozékok száma is bővült. Itt bizony már USB-C kábel is jár a kontroller mellé, hiszen beépített akkumulátorral rendelkezik, melyet tölteni is kell, de ha arra van szükség, akkor ezen keresztül kommunikálhat is a céleszközzel. Remek adalék a cserélhető joystick kupak is, így garantáltan a saját szájízére formálhatja mindenki a karokat. Szállítás közben apró szivacsok is körülveszik a joystickokat, hogy ne sérülhessenek meg. Ezúttal kemény tokra nem kell készülni. A szokásos matricák nem maradhatnak el, szerencsére a cserélhető szilikon padokat sem spórolták ki a cég szakemberei.
Nézzük is a pontos specifikációkat:
Android, iOS, Nintendo Switch, Switch 2, HarmonyOS, Windows PC
Android
Android 8.0 vagy újabb
Windows
Windows 10/11
Xbox Cloud Gaming
Támogatott
Turbo funkció
Igen
Szoftver
GameSir App
Fortnite-változatok
Peely, Cuddle Team Leader, Victory Royale
Hivatalos listaár
89,99 USD
A kontroller
Az X5 Lite Fortnite Edition után a G8 Plus Fortnite Edition sem változtatott a bevált kialakításon. A kontroller két szélén a kezelőszerveket találhatjuk, míg középen az állítható sínnek köszönhetően 125 és 215 mm-es magasság között fogad telefonokat, tableteket a G8 Plus. Már ránézésre is látható, hogy egy masszívabb jószágról beszélhetünk, ez már bizony a hardcore játékosok szintje lesz majd. Itt már bizony a 300 gramm feletti súly is tekintélyt parancsoló, ám a rezgőmotoroknak és az akkumulátornak is kellett a hely. A szilikonos alátétek is itt óvják a telefon keretét, de hátoldallal érintkező felület is kapott némi extra bevonatot, hogy garantáltan ne karcolja össze a telefonod. Ahogy fentebb már említettük, ezek cserélhetőek, ha a túl sok ki-be pakolászás közben elkoptak volna.
Nem okozhat meglepetést, hogy a ravaszok és a joystickok is Hall Effect technológiát vonultatnak fel. PC-s kontrollerekben ez már nem nagy kuriózum, de mobilos megoldások esetében még nem terjedt el annyira. A korábbi megoldásokkal ellentétben jóval pontosabb lehet mind a joystick, mind pedig a ravaszok érzékelése, miközben a megbízhatóság is javul. Tipikus jelenség a kontrollerek esetében a drifting, azaz amikor hibásan jelez bevitelt a joystick. Nos, a Hall Effect technológia itt is remekel, hiszen a tapasztalatok alapján kevésbé jellemző az ilyen megoldások esetében a driftelés. A D-PAD taktilis megoldással rendelkezik, remek nyomási élményt adva, míg az ABXY gombok membrános kialakítást kaptak. A nyomásérzetre itt sem lehet panasz, sőt, kimondottan jó, ám itt is örültünk volna a taktilisabb kialakításnak, mint amit például a G7 Pro kontrollerben is megtapasztalhattunk már.
Ezúttal vezeték nélküli kontrollerről beszélünk, így az USB-C bemenet töltési funkciót is ellát a G8 Plus alján, de természetesen kommunikációra is használható. Az USB-C mellett találjuk a Bluetooth párosítást segítő gombot. Fontos megemlíteni, hogy bár a kontroller mellé nem jár, ám vásárolható egy 2.4 GHz-es vevőegység is, mely a PC-s használatot könnyítheti meg. Telefonok esetében azonban erre nem lesz szükség, bár a szokásos iOS és Android vonal mellett, a Nintendo Switch és HarmonyOS tulajdonosok is támogatást élveznek.
Ahogy az X5 Lite Fortnite Edition esetében, úgy bizony itt is telitalálat volt a kollaboráció. A Fortnite Peely karakter színjegyei és maga a karakter is többször feltűnik a kontrolleren, ám mindezt úgy teszi, hogy igényes maradhatott a külső megjelenés. Az ajándék Fortnite Emote itt sem maradhatott el, a Bully kerülhet a virtuális lockeredbe, ha megvásárlod a kontrollert. A lézergravírozás a markolatokon szintén sokat segíthet a hosszú játszadozás során, hiszen stabil fogást biztosít a legtöbb ember számára. Fontos megemlíteni, hogy a markolatoknál egy-egy extra gombot is találunk, melyet a legtöbb játékban hasznosíthatunk, persze, csak ha szeretnénk. A mágneses, cserélhető előlapok pedig egy későbbi cserének vagy további személyre szabhatóságnak is utat nyitnak.
Alkalmazás
A GameSir alkalmazása teljes mértékben kompatibilis a G8 Plus Fortnite Edition-nel is. Személyre szabhatjuk a gombkiosztást, a ravaszok vagy éppen a joystickok érzékenységét is. Természetesen ezen a felületen frissíthetjük a kontrollert is, ha a helyzet éppen megkívánja. Android és iOS platformokon is elérhető az alkalmazás, így bármilyen platformot is használsz, a végletekig a saját szájízedre alakíthatod majd a kontrollert. Ehhez a kontrollerhez érkezett időközben frissítés is, melyet gond nélkül levezényelt az androidos alkalmazás.
Kompatibilitás, játékélmény
A fenti listából hamar kiderülhetett, hogy ezúttal az iOS és Android párosán kívül bizony a Switch 1 és 2 tulajdonosok is jól járnak, ahogy akár még PC-s környezetben is bevethető a kontroller. Elsősorban telefonokra fókuszáltunk a teszt során. Örömmel jelenthetjük ki, hogy iOS és Android esetében is jelesre vizsgázott a kütyü. A kiosztásra érdemes odafigyelni, a mód gomb és az éppen a platformnak megfelelő ABXY gomb együttes lenyomásával választhatunk ezek között, melyről a logó színvilága is árulkodik. A kézikönyvet ebben az esetben mindenképp érdemes lehet átnyálazni, hogy a neked megfelelő kiosztást használja a kontroller.
A G8 Plus Fortnite Edition esetében az X5 Lite-hoz képest már extra tulajdonságok is emelik a játékélményt. Ide sorolhatjuk a giroszkópot és a rezgőmotorokat is, a fenti, korábban említett tulajdonságok mellett. Ezek bizony könnyedén hozzáadhatnak az élményhez, a rezgőmotorok különösen jól jöttek a játszadozás során. A fő játék ezúttal is a Fortnite volt, már-már konzolos élményt kaptunk így a meccsekben, hiszen a bevitel is jóval könnyebb volt így, ahogy a visszajelzések is jól jöttek a tűzpárbajok vagy éppen az építések során. Ebben az esetben is bevethető a kütyü emulátorokhoz vagy éppen a PlayStation Remote alkalmazáshoz.
Verdikt
Pozitív
Hall Effect ravaszok
Hall Effect joystickok
Android és iOS mellett Switch 1/2 és PC-s kompatibilitás
Bluetooth, kábeles és 2.4 GHz-es csatlakozási mód, utóbbi azonban csak külön vásárolható vevőegységgel
A Fifine termékei közül egyre többet találhatunk a hazai boltok valós és virtuális polcain. 2023-ban már több terméküket és volt szerencsém kipróbálni. A cég állítása szerint igazi ár-érték győztes termékekkel szeretnék ellátni a piacot. Legfőképp audióval kapcsolatos kiegészítőkben utaznak, azaz a mikrofonok és fejhallgatók teszik ki a cég portfóliójának legnagyobb részét. Ebből pedig igazán széles…
Az elmúlt években, hónapokban rengeteg periféria, hardver megfordult a tesztpadon. Találkozhattunk remek gépházakkal, ár-érték bajnok CPU hűtőkkel, de a pehelysúlyú gamer egerek is remek tapasztalatokkal szolgáltak. A Glorious nevét hazánkban is rengetegen ismerik, nem ok nélkül. A mára már ikonikusnak számító Model O egerükkel hamar betörtek a hazai piacra. A lyukacsos kialakítás és a könnyű…
Elérkeztünk 2026-hoz, a G-Wolves pedig ezúttal sem aprózta el a dolgot. A gyártó az elmúlt években egyértelműen bebizonyította, hogy a szuperkönnyű, kompetitív egerek piacán az élmezőnyhöz tartozik, és ezt a filozófiát viszi tovább a legújabb HTX Ultra 8K modell is. Míg a Mini verzió inkább a kompromisszummentes fingertip felhasználóknak szólt, addig a HTX Ultra egy…
A G-Wolves 2026-ban sem pihen egy percet sem. Az elmúlt hónapokban rengeteg érdekes modellt megizzaszthattunk a tesztpadon, ám úgy tűnik, hogy az év második fele is remek rágcsálókat rejt majd. A gyártó előszeretettel kísérletezik egyedi formákkal és ultra-könnyű kialakításokkal, ám ezúttal a gombok alatt is találhatunk okos megoldásokat. A HTS Plus Pro több szempontból is…
Az elmúlt években sokféle gamer billentyűzet megfordult már nálam. 60%-os, 65%-os, TKL vagy éppen 100% közeli kiosztással felvértezett perifériák pihentek az asztalon, de a kapcsolókat illetően is színes volt a felhozatal. Volt azonban egy közös pont ezekben a billentyűzetekben. Bár a fő layout ISO volt, azaz minden billentyű megvolt egy magyar kiosztáshoz képest, a kupakok…
Nem titok, hogy manapság a perifériákat tekintve is igencsak kellemes választási lehetőségekkel találkozhatunk. Már olcsóbb ársávban is remek fejhallgatókkal, egerekkel és billentyűzetekkel találkozik az ember. Volt egy időszak, amikor az egerek fejlődtek dinamikusan, ám néhány éve ez megváltozott. Mostanság már a legolcsóbb példányokban is kiakaszthatatlan szenzorokkal találkozhatunk, de a vezeték nélküli technológia sem álom 30…