
Az elmúlt hónapokban több G-Wolves termék is járt a tesztpadon. A teszt alanya azonban nem csak a specifikációjával, hanem a kialakításával is hamar a középpontba helyezi magát. A gyártó neve ismerős lehet, hiszen egy időben a Hati szériát több hazai játékos is napi szinten hajtotta. A rutinos rókák kitalálhatták már, hogy a G-Wolves vagy G-Sevlow rágcsálóiról lesz szó a mai bejegyzésben. A HSK-ból kimaxolt, Pro 4K változat járt nálunk, mely szinte minden kétséget kizárólag rétegtermék lehet csak. Na, de abból milyen!
Nézzük is, hogy mit tud a G-Wolves HSK Pro 4K!
A csomagolás, doboz
A doboz mindig sarkalatos pont, hiszen ezt látja először az ember, akár a valóságban, akár a webáruházak virtuális polcain néz körül Szerencsére a cég munkatársai ezúttal sem fogták vissza magukat, a korábban már megtapasztalt, igényes design és grafikák jellemzik az egerek csomagolását. Talán egy fokkal minimalistábbra is sikerült, mint a HTS esetében, mely számomra piros pont, de ezt embere váltogatja. Az éppen aktuális típus (4K, 4K Pro stb.) is az arcunkba van tolva, azonnal tudhatjuk, hogy melyik egér is került a kezünk közé. Most, hogy a doboz meggyőzött, következhet is annak tartalma.
A legtöbb gyártó valamilyen oknál fogva hajlamos kispórolni a kiegészítőket az egerek mellől. Nos, ahogy a korábbi két alkalommal kiderült, a G-Wolves teljesen más utat választott, minden földi jóval megpakolták a körítést. MicroUSB kábelek, többféle extra talp, kis takarító ecset, illetve extra akkumulátor, sőt a HSK esetében még akkumulátor teszter is várja a potenciális vásárlókat. Találunk gripeket is, így az sem lehet indok többé, hogy az egér lyukaival nem vagyunk kibékülve, hiszen pár másodperc alatt felfedhetjük azokat. Újabb piros pont a cég számlájára.
- Méret: 73.7×56×29 mm
- Súly: 29 gramm
- Kapcsolók: Zippy® 60 millió kattintásra hitelesített kapcsolók
- Szenzor: Pixart® PMW-3395
- Talpak: PTFE
- Kábel: 1.6m
- Csatlakozás: Micro-USB
- DPI: Max 26000
Forma, design
Az egérből ezúttal csak lyukacsos változat készült, hogy a lehető legkönnyebb lehessen. Az egér méreteiből jól látható, hogy nem egy hétköznapi modellt foghatunk a tenyerükben. Az egér mindössze 74 milliméter hosszú, mely a kis egerekhez képest is kifejezetten kevéske. Nem véletlenül. A rágcsálót kifejezetten „fingertip” fogásra ajánlja a gyártó, azok közül azonban a top kategóriát képviseli. A szimmetrikus kialakítás is maradt, erre utalnak a bal oldalon található oldalsó gombokat is. A görgő alatti DPI gomb ezúttal azonban hiányzik, nem jutott hely neki.
A design többi részre kifejezetten letisztult, minimalista vonalat képvisel. A lyukak ezúttal is megosztóak lehetnek, ám kiváló munkát végeztek a G-Wolves munkatársai. RGB orgiától itt sem kell tartani, egyedül az egér alján találhatunk egy DPI fokozat visszajelző LED-et. Nem világít sem az oldala, sem a teteje. Az egér alját megvizsgálva ismét a szokásos, könnyített kialakítást találhatjuk meg. Több grammot is sikerülhetett a lépéssel megspórolni. Ennek ellenére kiváló felhasználási élményt nyújt az egér, nem recseg, nem ropog. Ha nem jön be a szellős kialakítás, akkor ezúttal is bárki elfedheti a hozzá adott matricák valamelyikével. A HSK Pro 4K elképesztő, 29 grammos súlyával bizony az elitbe tartozik.
A gombok alatt a már megszokott Zippy kapcsolókat találhatunk, melyhez az utóbbi hónapokban több gyártó is bátran nyúlt. Teljesen megértjük, hiszen remek kattintási élménnyel szolgál a gombok lenyomása, beszéljünk akár a fő, akár az oldalsó gombokról. A görgőnél sok egér elvérzett már nálam, ám ezúttal ettől sem kell félnünk. A görgetési élmény kellemes, érezhetőek az egyes lépések, de nem túlzóan. Ez persze egyéni preferencia kérdése erősen. Az egér csatlakozója maradt MicroUSB, a súly minimalizálásának érdekében.
Teljesítmény, szenzor(ok)
A PixArt neve mindig jót jelent, az utóbbi 2 évben rossz implementációval sem lehetett találkozni. Az egér neve sem véletlenül az, ami. Hamar kitalálható, hogy a 4K a 4000 Hz-es polling rate-et takarja a HSK Pro 4K esetében is. Ezúttal is jár a szokásosnál kicsit nagyobb és különlegesebb, kör alakú USB reciever. A 3395 képében napjaink egyik legjobb legjobb vezeték nélküli szenzoráról beszélhetünk, gyakorlatilag tökéletes és kiakaszhatatlan. Akár 26000 DPI-ig is feltekerhetjük az egereket, nem mintha erre normális keretek közt szükségünk lenne.
Mit sem ér a kiváló szenzor, ha az implementálás rossz. Ezért a MouseTester segítségével mind az állítólagos polling rate értékeket, mind az egérszenzorok viselkedését megvizsgáltuk. Az előzetes játéktesztek alapján nem számítottunk semmi problémára, szerencsére igazolták is a tökéletes működést a további vizsgálatok is. Fontos kiemelni, hogy a 4000 Hz mintavételezés bizonyos gépeknél, programoknál már gondot okozhat. A mindennapi használatban sem volt mindig kiérezhető a négyszeres polling rate, gyors FPS játékoknál, 240 Hz monitornál azonban egyértelműen simább kurzormozgást tapasztalhatunk. Ebben segít a MotionSync is, melyet mindkét egérnél bekapcsolhatunk.
Szoftver
Az egerek meglehetősen puritán szoftverrel rendelkeznek, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Pillanatok alatt megtalálhatjuk az egyes funkciókat, beállítási lehetőségeket, ám állejtős animácókra és grafikákra nem kell számítanunk. A beállítás után természetesen az egér belső tárhelyébe elmentődnek a konfigurációk, így nem kell futnia folyamatosan a gépünkön. Az Advanced Power Mode-nak köszönhetően már automatikusan is válthatja a polling rate-et az egér.
Verdikt
A G-Wolves HSK Pro 4K egyértelműen a top kategóriát képviseli, csakúgy mint a HTX, a HTS Plus Ace és 4K modellek. Az egér borítása továbbra is a legjobbak közé tartozik, izzadós kezűeknek is kifejezetten ajánlott. A teljesítmény hibátlan, a 30 gramm alatti súly is magáért beszél. A korábban tesztelt egerekkel ellentétben azonban ez tényleg csupán egy rétegtermék. A claw, palm fogások rajongóinak kényelmetlen lehet az egér használata, ám a fingertip profik számára receptre is felírhatnánk a HSK Pro 4K használatát. Szinte levegőt tart az ember a tenyerében, pillanatok alatt repkedhetnek a fejesek.
Pozitívum
- Kiváló anyagminőség, masszív felépítés
- Letisztult design
- Tökéletes szenzor
- Kőstabil polling rate és 4000 Hz (4K) esetében is
- Brutálisan sok tartozék
- Kellemes dobozdesign
- Pehelykönnyű súly
Semleges
- Egyértelműen rétegermék
Negatívum
- Kicsit túl puritán a szoftver, de a dolgát tökéletesen végzi
- Hazánkban csak a hivatalos webshop jöhet szóba, boltokban nem találjuk meg
G-Wolves HSK Pro 4K – 10/10 – Elérhető: Shop.G-wolves.com