A MOZA betör PlayStation-re, nem is akármilyen módon

A MOZA Racing neve aligha ismeretlen azoknak, akik kicsit is komolyabban foglalkoznak a szimulátoros autóversenyzéssel. A gyártó az elmúlt években számos érdekes kormánybázissal, kormánykerékkel és egyéb kiegészítővel jelentkezett, ám a PlayStation-tulajdonosok eddig kimaradtak a jóból. Ez azonban hamarosan megváltozik, hiszen a 2026-os Tokyo Game Show keretein belül bemutatkoztak a MOZA első, hivatalos PlayStation 5-licenccel rendelkező megoldásai.

A vállalat rögtön három újdonsággal készül, melyek mindegyike a direct drive technológiára épül. Ennek lényege, hogy a kormánykerék közvetlenül a motor tengelyéhez kapcsolódik, így a force feedback jóval közvetlenebb és részletgazdagabb visszajelzést biztosíthat a hagyományos, fogaskerekes vagy szíjhajtásos megoldásokhoz képest.

Három különböző megoldással készül a MOZA

Nézzük is, hogy milyen szettekre vagy különálló hardverekre érdemes készülni:

  • A kínálat leginkább elérhetőnek szánt tagja a MOZA R5S Pro Racing Simulator, mely egy komplett csomagként érkezik. A dobozban a direct drive kormánybázis mellett kormánykerék és pedálszett is helyet kap, így ideális választás lehet azoknak, akik egyetlen vásárlással szeretnének belevágni a komolyabb szimulátorozásba.
  • A következő lépcsőfokot a MOZA R16S Ultra Racing Simulator jelenti, mely már a tapasztaltabb versenyzőket célozza meg. A csomag központi eleme az R16S Ultra kormánybázis, amelyhez természetesen kormánykerék is társul. A gyártó ezt a konfigurációt azoknak ajánlja, akik erőteljesebb és kifinomultabb force feedback élményre vágynak.
  • A harmadik újdonság a MOZA R16S Ultra Direct Drive Wheel Base, mely önálló kormánybázisként kerül piacra. Ez elsősorban azoknak lehet érdekes, akik már rendelkeznek kompatibilis MOZA kormánykerékkel, vagy saját igényeik alapján szeretnék összeállítani a szimulátoros konfigurációjukat.

A Gran Turismo 7 sem marad ki a buliból

A PlayStation 5 támogatása önmagában is fontos mérföldkő a MOZA számára, ám a gyártó egy másik lényeges bejelentéssel is készült. A Polyphony Digitallal való együttműködésnek köszönhetően ugyanis az új kormányok natív Gran Turismo 7 támogatással érkeznek. Ez különösen fontos lehet a konzolos játékosok számára, hiszen a Sony autóversenyzős sorozata az egyik legkézenfekvőbb választás egy komolyabb kormányszett mellé.

A MOZA ígérete szerint a megjelenéstől kezdve további kompatibilis versenyjátékokkal is használhatók lesznek az újdonságok, a támogatott címek köre pedig idővel tovább bővülhet.

A hazai és nemzetközi árakra még várnunk kell

Bár a három termék már bemutatkozott a Tokyo Game Show 2026 rendezvényen, a pontos árakat, a piaci megjelenés időpontját és az elérhetőséggel kapcsolatos részleteket egyelőre nem árulta el a MOZA. Fontos továbbá, hogy a PlayStation 5-kompatibilitás a Sony Interactive Entertainment végleges termékjóváhagyásától is függ.

Az mindenesetre már most biztos, hogy a MOZA belépése a PlayStation-ökoszisztémába érdekes fejlemény a szimulátoros perifériák piacán. A konzolos játékosok újabb direct drive alternatívákkal gazdagodhatnak, ami hosszabb távon a konkurenciának is feladhatja a leckét. Már csak az a kérdés, hogy milyen árcédulákat kapnak az újdonságok.

Forrás: MOZA

Hasonló bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük