A G-Wolves az elmúlt időszakban több új egérmodelllel is előállt, és szerencsére most is akadt néhány igazán izgalmas darab, amelyeket lehetőségem volt kipróbálni. A gyártó továbbra is a rétegigények kiszolgálására koncentrál: olyan formákat és technikai megoldásokat hoznak, amelyekhez a nagyobb márkák sokszor nem nyúlnak. Ide tartoznak a 40 gramm alatti ultrakönnyű modellek, a fingertipre kihegyezett mini egerek, illetve most már a nagyobb kézre szánt, mégis extrakönnyű formák is. A G-Wolves neve sokak számára ismerősen csenghet, itthon főleg a Hati és HT-széria volt népszerű a CS:GO / CS2 vagy éppen Valorant játékosok körében. A cég egy rövid kitérőt tett G-Sevlow néven, majd visszatért az eredeti, jól bejáratott márkanévhez, és ezzel együtt érkezett meg az egyik legérdekesebb új modell, a HTM Plus 8K Wireless.
A csomagolás, doboz
A G-Wolves évek óta nem nagyon változtatott a csomagolási koncepción, így a HTM Plus 8K Wireless is ugyanazt az egyedi prezentációt kapja, mint a legtöbb friss modelljük. A doboz továbbra is kilóg a sorból: az előlapon egy 3D-s, mozgásra reagáló grafika látható, ami döntögetésre térhatásúvá válik. Ilyen megoldással leginkább gyerekjátékok vagy hűtőmágnesek frontján találkozunk, perifériáknál viszont gyakorlatilag egyedül a G-Wolves használja. Ez a fajta csomagolás azonnal felismerhetővé teszi a márkát, és ha egyszer kézbe veszel egy G-Wolves dobozt – legyen szó akár egy korábbi HT-ról, akár a HTM Plus 8K Wireless-ről –, utána nehéz nem unalmasnak érezni más gyártók tálalását.
A HTM Plus 8K Wireless mellé most is egy kifejezetten gazdag kiegészítőcsomag jár, ami szépen tükrözi a G-Wolves részletességét. A dobozban találunk ultra-rugalmas USB-C paracord kábelt, amely töltésre és vezetékes használatra szolgál, a vezeték nélküli módot pedig a mellékelt 2,4 GHz-es dongle biztosítja. A testreszabhatóságról extra PTFE tappancsok és grip tape-ek gondoskodnak, így az egér siklását és tapadását is könnyen a saját ízlésünkhöz igazíthatjuk. A tartozékokat egy masszív, strapabíró műanyag dobozban kapjuk meg, így szállításkor sincsenek kiszolgáltatva a gyűrődésnek vagy sérülésnek.
G-Wolves HTM Plus 8K Wireless – főbb specifikációk:
Specifikációk
Méret
127 mm x 64 mm x 37 mm (szélesség elöl: ~59,55 mm, középen: ~58,09 mm, hátul: ~63,89 mm)
Súly
~33,47 gramm
Kapcsolók
G-Wolves / Huano típusú főkapcsolók, ~80 millió kattintás élettartam
Szenzor
Pixart® PMW-3950 (max. 30 000 DPI, 750 IPS, 50 G)
Talpak
PTFE tappancsok, 0,80 mm (1,0 mm-es opcióval még stabilabb érzethez)
Vezeték nélküli mód
2,4 GHz, dual 8K, azaz vezetékes és wireless módban is akár 8000 Hz polling rate
Kábel
1,6 m hosszú, ultra-rugalmas paracord (USB-C töltés / vezetékes használat)
Csatlakozás
USB-C + 2,4 GHz-es vezeték nélküli vevő
Polling rate
1000 / 2000 / 4000 / ~8000 Hz
DPI kijelző
LED-es visszajelzés a nyomtatott áramköri lapon + szoftveres státuszjelzés
Lift-off distance
1,0 vagy 2,0 mm
Színek
Black, White (149 USD), Frost Blue, Amethyst (159 USD, vámokkal és adóval együtt)
Az egér formája
Az elmúlt hónapokban több, kifejezetten fingertipre kihegyezett, mini G-Wolves egér járt a tesztpadon, a HTM Plus 8K azonban egy másik irányt képvisel, szerencsére az elmúlt hónapokban ismét teret kaptak a cég portfóliójában a hétköznapi halandóknak szánt egerek. Itt egy valóban nagyobb kézre szabott, teljes méretű forma köszönt vissza, ami elsősorban palm és claw fogásra optimalizált, de a kontrollosabb claw/fingertip stílushoz is használható, ha szereted a nagyobb házat.
A G-Wolves HTM Plus 8K Wireless 127 mm-es hosszával és 64 mm-es szélességével már egyértelműen a nagy kategóriát célozza, miközben a tömege mindössze ~33,47 gramm. Papíron is extrém, de kézbe véve válik igazán hihetetlenné, mennyire könnyű. A forma alapvetően szimmetrikus, a hátul enyhén lekerekített domborulattal, amely szépen kitámasztja a tenyeret.
A gyártó kifejezetten „better for big hand” jelöléssel árulja: közepes-nagy kézmérettel palm gripben azonnal otthonos, claw fogással pedig kifejezetten stabil, kontrollos érzést ad. A bal oldali gombpár a megszokott, könnyen elérhető helyen található, az alacsony gombmagasság és könnyű lenyomás pedig gyors FPS-játékra teszi alkalmassá.
Esztétikában a HTM Plus a letisztult vonalat követi: Black, White, illetve prémiumabb hatású Frost Blue és Amethyst színekben érhető el. Nincs rajta túlzó RGB-cirkusz, csak visszafogott státuszfény, ami jól illik a pehelykönnyű, kompetitív irányvonalhoz.
A ház zárt, prémium érzetet kelt, recsegést, laza illesztést nem tapasztaltam. A Type-C csatlakozó ma már kötelező alap, szerencsére itt sincs kompromisszum, a paracord kábel pedig annyira könnyű és hajlékony, hogy vezetékes módban sem zavaró.
Különleges talpak
Az HTM Plus egér egy kísérleti megoldás részeként módosított, extra alacsony szenzorpozícióval érkezett, amely a szokásosnál jóval vastagabb, 1,8 mm-es talpakat igényel. Ennek célja a tartósság növelése, mivel a vékony, 0,7–0,8 mm-es skates-ek különösen gyorsan kopnak üveg egérpadokon, illetve X-soft padokon erősebb lenyomásnál akár az egér alja is érintkezhet a felülettel. A vastagabb talpak ezt hatékonyan megakadályozzák, miközben hosszabb élettartamot és egyenletesebb csúszást biztosítanak. A megoldás egyelőre csak az első gyártási szériában érhető el, a gyártó pedig a felhasználói visszajelzések alapján dönt arról, hogy a jövőben érdemes-e megtartani ezt a kialakítást, különösen annak fényében, hogy az utángyártott talpak piacán jelenleg ritka a 1,8 mm-es vastagság.
Teljesítmény, szenzor
A Pixart PMW-3950 ma már kvázi etalonnak számít a csúcskategóriás szenzorok között, a HTM Plus esetében pedig mindent tud, amit el lehet várni egy kompetitív FPS egértől. A 30 000 DPI-s plafon ugyan inkább marketing, de a 750 IPS és 50 G gyorsulás értékek jól mutatják, hogy normális játékhelyzetben gyakorlatilag lehetetlen „kiakasztani”.
Érdekesség, hogy a szenzor kissé előrébb helyezkedik el, ami minimális más érzetet ad, mint a teljesen középre rakott megoldások. Elsőre furcsa lehet, de pár órányi gyakorlás után nagyon természetes tud lenni, főleg claw/palm fogásnál, nagyobb kéznél. Olyan, mintha egy kicsit „közelebb kerülnél” a célkereszthez.
A dual 8K rendszer azt jelenti, hogy a HTM Plus vezetékes és vezeték nélküli módban is képes ~8000 Hz polling rate-re. Ez ma még mindig nem iparági alap, inkább csúcs-kategóriás extra, itt viszont stabilan hozza, amit kell. A késleltetés a top mezőnyben van, az input érzet nagyon feszes, az egér „azonnal” reagál a mozdulatokra.
A lift-off distance 1,0 vagy 2,0 mm közé állítható, így mindenki belőheti magának azt a magasságot, amin még kényelmesen emelgeti az egeret anélkül, hogy elmozdulna a célkereszt. A tracking végig stabil, jittert, predictiont vagy gyors rántásnál fellépő anomáliákat nem tapasztaltam.
Szoftver
A G-Wolves szoftverei korábban sok kritikát kaptak fapados felületük és körülményes használhatóságuk miatt, de a HTM Plus generációnál már egy jóval kiforrottabb megoldást kapunk. A gyártó egy webes szoftvert kínál, amellyel állítható:
a DPI-lépcsők és a hozzájuk tartozó színek,
a polling rate (egészen ~8000 Hz-ig),
a gombkiosztás és makrók,
A. Az akkumulátor-visszajelzés átlátható, a százalékos kijelzés segít eldönteni, mikor érdemes kábelt dugni az egérbe. Összességében a szoftver nem a manapság megszokott RGB-univerzum irányába megy, inkább funkcionális, FPS-játékos fókuszú, rengeteg testreszabási lehetőséggel.
Verdikt
Példás anyaghasználat, pehelykönnyű tömeg, hibátlan vezeték nélküli teljesítmény, stabil 8000 Hz-es polling rate és gyakorlatilag tökéletes szenzorrendszer jellemzi. A „better for big hand” jelölés nem üres marketing: ha 125–130 mm körüli, nagyobb testű egeret keresel, de nem akarsz lemondani az ultrakönnyű kategória előnyeiről, a HTM Plus 8K jelenleg az egyik legerősebb opció.
Pozitívum
Kiváló anyagminőség, nagyon masszív érzet a pehelykönnyű tömeg ellenére is
~33,47 grammos, ultrakönnyű, nagyobb kézre optimalizált ház
Letisztult, sallangmentes design, több színopcióval (Black, White, Frost Blue, Amethyst)
Magas minőségű Pixart PMW-3950 szenzor, hibátlan trackinggel
Dual 8K rendszer – vezetékes és wireless módban is ~8000 Hz polling rate
Alacsony késleltetés, feszes, „instant” kattintásérzet
Gazdag tartozékcsomag (dongle, paracord kábel, extra talpak, grip tape-ek)
Ötletes, azonnal felismerhető G-Wolves dobozdesign
USB-C csatlakozó, ultra-rugalmas kábel
Palm / claw fogáshoz kifejezetten kényelmes, nagyobb kézre szabva
Negatívum
Gyakorlatilag csak a hivatalos online boltból vásárolható meg, korlátozott elérhetőséggel
Az ár a 149–159 USD-s sávval már egyértelműen prémium kategória
G-Wolves HTM Plus 8K Wireless – Objektíven nézve: 10/10 | Árral és elérhetőséggel súlyozva: 9/10 – Elérhető: Shop.G-wolves.com
Nem titok, hogy egykoron a Wireless, azaz vezeték nélküli perifériákat komoly közutálat övezte. Nem véletlenül volt ez így. Legyen szó Bluetooth vagy 2.4 GHz-es rádióhullámokat használó technológiáról, pár évvel ezelőtt még egyáltalán nem voltak kiforrottak a Wireless perifériák. Olyan csúszásokkal, bemeneti késéssel, azaz input laggal találkozhattak a felhasználók, melyek az átlagos gamereknek is rengeteg bosszúságot…
December végén már érintettük a számítógépre vagy épp konzolra köthető kormányok típusait és a népszerűbb modelleket. Ezúttal azonban már éles bevetés közben vonhatjuk le a tanulságokat. A bejegyzés főszereplője a Moza nem is olyan régen bejelentett újonca, mely a Direct Drive kormányok alsó kategóriában alkotna maradandót. Az R3 PC exkluzív változata szinte mindenben megegyezik az…
A GameSir neve nem lehet ismeretlen, ha az elmúlt években böngészgetted a harmadik féltől származó kontrollerek piacát. A cég pár év alatt az egyik legerősebb névvé nőtte ki magát, nem is véletlenül. Legyen szó a középkategória aljáról vagy éppen a felső kategóriáról, rengeteg opciót kínálnak a játékosok számára. Az oldal hasábjain megismerkedhettünk már a G7…
Az elmúlt években rengeteg billentyűzet megfordult a tesztpadon. Legyen szó igazán kompakt 60%-os csodákról vagy 100%-os bestiákról, lineáris, clicky vagy épp taktilis kapcsolókról, egy dologban biztosan egyeztek a billentyűzetek. Ez pedig nem volt más, minthogy nem magyar gyártótól származtak. 2025 áprilisában aztán megtört ez a minta is, hiszen az AVAX GM03 képében egy magyar billentyűzet…
Manapság egyre több magot találhatunk a processzorok kupakjai alatt. Már az alsó kategóriában is 4-6 magra érdemes készülni, míg a következő generációkban ez már elérheti akár a tízet is. A közép- és felsőkategóriás példányok esetében pedig a 8, 12, 16 fizikai mag az általános, Intel oldalról pedig még ennél is több. Ennek köszönhetően brutális teljesítményre…
A hónap elején már volt alkalmunk megizzasztani egy DeepCool házat a tesztpadon. Ahogy a többi alkatrész, komponens vagy periféria esetében, úgy bizony a ház kiválasztásánál is több táborra oszthatjuk fel a közösséget. Vannak, akiknek mindegy a ház típusa, tulajdonsága, csak legyen valami, amibe pakolni lehessen a komponenseket. A másik, nagy tábor pedig műalkotásként tekint a…