Január első napjaiban kiderült, hogy bizony a Moza erősen kezdheti a 2025-ös időszakot. Hazánkban is roppant kedvező árcédulával debütált a Moza R3 PC exkluzív változata, mely jócskán átrendezheti az erőviszonyokat az alsó(bb) kategória tetején. A Moza R3 jóval kifinomultabb technológiát alkalmaz, mint a Logitech és Thrustmaster 100-110 ezer közötti kormányszettjei, miközben csak minimális felárat kér el érte a gyártó. Nem véletlen, hogy a legutóbbi tesztben az ár-érték figyelembe vételével bizony 10/10-es értékelést kapott a termék, hiszen nehéz volt fogás találni rajta, ha az 130 ezer forintos árcédulát is mellé pakoljuk. Erős pozitívum, hogy a cég egyre növekvő ökoszisztémájából a legkisebb szett is profitálhat, ráadásul mindent roppant hatékony áron.
Kuplung SR-P Lite pedálhoz
A Moza R3 és R5 szettjei az SR-P Lite nevet viselő pedálszettel érkeznek. Az anyaghasználatra nem lehet panasz, ám hamar feltűnhet a potenciális vásárlóknak, hogy bizony a megszokott három pedál helyett csak kettő áll rendelkezésre. A gáz és fék kötelező, így értelemszerűen a kuplungpedálról kellene lemondani alap esetben. Vannak olyan járművek, ahol erre nincs is szükség, ám a hétköznapi autókban bizony igencsak hozzáadhat az élményhez. Szerencsére a Moza itt sem hagy minket cserben.
A külön megvásárolható kuplung doboza nem árul zsákbamacskát. Az első pillanatokban kiderülhet, hogy milyen termék dobozát tartjuk a kezükben, akár csak a képről is. Messzemenő elemzésekbe itt bizony nem kell belemennünk, hiszen tényleg csak egy harmadik pedálról beszélhetünk. A pedál habszivacs ölelésben érkezik meg a vásárlóhoz, ennek köszönhetően szállítás közben sem eshet baja.
A felszerelésről sem érdemes ódákat zengeni, mindössze négy csavar becsavarozását kell elvégeznünk, majd a féket és a kuplungot összekötni az RJ csatlakozóval. Előtte azért érdemes lehet a fék és a gázpedálok pozícióján állítani, ha addig túl messze lettek volna egymástól. Az sem ördöngösség, hiszen a kuplung felszereléséhez hasonlóan négy kis csavar ki- és becsavarozásával igazíthatunk az egyes pedálok helyzetén. A kuplungot ezt követően a Moza Pit House is felismeri, ahogy bizony a játékokban is hozzárendelhetjük a kívánt funkciót.
Performance Kit – SR-P Lite
A másik, szintén meglehetősen költséghatékony fejlesztési út az a Performance Kit nevet viselő csomag. A dobozka mérete hamar elárulja, hogy itt sem kell hatalmas meglepetésekre készülni, a képről is hamar kiderülhet, hogy bizony a fékpedálhoz beszerelhető kiegészítőről beszélhetünk. A Performance Kit azonban szintén sokat hozzátehet a játékélményhez, de akár még a teljesítményünk is jóval pontosabb lehet. A rugó és a csillapító blokk kombinációja nagyobb fékezési ellenállást biztosít, ami progresszívebb és valósághűbb pedálérzetet eredményez. A Moza állítása alapján bizony masszív konstrukcióról beszélhetünk, több ezer órányi használatra lett tervezve ez a kiegészítő.
A hivatalos weboldal és a tapasztalat alapján is pillanatok alatt felszerelhető a kiegészítő. Gyakorlatilag a Kit felső részét két csavarral kell rögzíteni a fékpedálhoz, míg a másik felét nemes egyszerűségen be kell nyomni a pedálnál kialakított horonyba. Ennek köszönhetően a fékpedál jóval keményebb lett, melynek köszönhetően nem csak az érzet javulhat, de fékezés erőssége is jóval pontosabban adagolható, mint az alap pedállal.
Az elmúlt hónapokban több remek kontroller is megfordult az RPY.hu tesztpadján. Ezt a mezőnyt erősítette a GuliKit TT Max nevet viselő, Xbox / Switch Pro kontrollerekre hajazó formát öltő, ámde szimmetrikus joystickokkal felszerelt perifériája. A TT Max remekel a tesztpadon, részletesen ide kattintva olvashatsz róla. A GuliKit azonban önálló formában is árulja a TMR joystickokat,…
Ha a Shure névvel találkozunk valahol, akkor bizony egyből a minőségi, hangtechnikával összefüggő eszközökre gondol mindenki. Elsősorban a fej- és fülhallgatóikba futhat bele az ember a nagyvilágban, de mikrofonok terén is kiváló megoldásokkal szolgáltak az elmúlt évtizedekben. Elég csak az a 1950-es években bemutatott Shure 55S-re vagy éppen a jelenleg is roppant népszerűnek tekinthető SM7B-re…
Az AKKO nevét már hazánkban sem kell bemutatni. A gyártó az elmúlt években rengeteg remek billentyűzettel és kapcsolóval ajándékozta meg a piacot. Legyen szó kompakt, hall-effect megoldásról vagy TKL bestiáról, a cég portfóliójában megtalálod ezeket. Ezúttal azonban egy kapcsoló izzadt a tesztpadon, mely azok kedvence lehet majd, akik szeretik a mechanikus billentyűzeteket, de törekednének a…
A múlt évben több, különleges G-Wolves termékkel is találkozhattunk. 2024-ben is kikerülhetetlen szereplői az egeres iparágnak. Természetesen ezen a babérokon nem lehet csak úgy üldögélni, hiszen rengeteg remek és dinamikus gyártó érkezett a piacra az elmúlt években. Szerencsére a G-Wolves mögött álló fejlesztőket, tervezőket sem kell félteni. A gyártó neve régről is ismerős lehet, hiszen…
Az elmúlt időszakban rengeteg új gyártó debütált a CPU hűtők piacán. Legyen szó folyadékhűtésről vagy a tradicionális léghűtésről, egyre erősebb versenyzőkről beszélhetünk. Ez természetesen felhasználói szemmel csak jó lehet, hiszen a gyártók nem ülhetnek a babérokon, ha nem akarnak lemaradni a többiekhez képest. Vannak azonban olyan márkák, melyek már évtizedek óta stabilan szolgálják ki a…
Ahogy már rengeteg bejegyzésünkben említettük, egyetlen egy iparág fejlődött folyamatosan, megállás nélkül a PC-s szegmensből az utóbbi időben. Ez pedig nem volt más, mint a gamer monitorok kategóriája. Mostanra már a belépő kategóriában is remek IPS, VA paneleket találunk a korábbi TN helyett. A prémium kategóriában azonban néhány éve egy új, de valójában már ismerős…