Az elmúlt években tovább nőtt az amúgy sem kicsi perifériás piac. A billentyűzetekre különösen igaz ez, de az egerek és a fejhallgatók sem szégyenkezhetnek. Míg néhány éve a mechanikus kapcsolók számítottak extrának, manapság már szinte tízezer környékén is hazavihetünk ilyen perifériát. A 2023-as év végén, majd a 2024-es évben azonban ismét szintet léptek a billentyűzetek. Szinte minden gyártó jelentkezett olyan modellel, melyen már nem klasszikus, hanem úgynevezett Hall-Effect, azaz mágneses elven működő kapcsolók kapnak helyet. Jó ideig ezért combos felárat kértek el a cégek, ám 2025 elejére eljutottunk oda, hogy bizony már az alsó kategóriában is találhatunk ilyen modelleket. Ezúttal a Monsgeek egyik belép modelljét, a FUN60 Pro gamer billentyűzetet vesszük górcső alá.
A doboz és a nyers specifikáció
A FUN60 doboza igazán letisztult vonalat képvisel, a fekete háttérszín is erről árulkodik. Mindkét oldalon a billentyűzetet ábrázoló kép köszönt vissza ránk, az egyik fekete-fehér színben villog, míg a másik RGB fényárban úszik. A doboz tartalma ezúttal szegényesebb, mint a 2-3x ennyibe kerülő modellek esetében, ám csodát nem kell várni a belépő kategóriában. A kiegészítőket figyelembe véve ezúttal meg kell elégednünk egy kábellel és egy switch kiszedővel, ezúttal bizony sem ajándék keycapek, sem pedig ajándék kapcsolók nem színesítik a repertoárt.
A nyers specifikációk azonban hamar kárpótolhatnak minket:
Ezen az árkategórián nem igazán találkozunk még teljesen fém házakkal, azt egy kicsit feljebb kell keresni. Ennek megfelelően egy ABS burkolatot kapott a 60%-os billentyűzet. A periféria ennek ellenére nem ropog, az anyaghasználat teljesen rendben van. A súlyán megérezzük, hogy nem alumínium megoldásról van szó, ezen kívül azonban hátrányunk nem származik belőle. A billentyűzetből nincs ISO változat, így az ANSI kialakítással és a kis enterrel kell megelégednünk. Mivel egy játékosokat megcélzó billentyűzetről beszélhetünk, így ez nem feltétlenül jelent problémát, pár nap alatt hozzá lehet szokni. A kupakok azonban PBT anyagból készültek, ráadásul a megszokottal ellentétben ezúttal a kupakok oldalán kapnak helyett az áttetsző karakterek, tovább emelve a billentyűzet megjelenését.
A kompakt méret ellenére sem kell lemondanunk a funkciógombokról, ezeket rendre az FN billentyű és egy másik billentyű kombinációjával érhetjük el. Az FN+9 például az F9-et hívja elő, így pillanatok alatt használhatjuk ezeket is az adott játékokban, alkalmazásokban. A gépelési élmény sem érhet fel egy gasket mountos kialakításhoz, ám játszadozás esetén ez kevésbé hangsúlyos tulajdonság. Ennek ellenére akár munkára is bevethető lehet a FUN60 Pro, de egyértelműen nem ez a fő erőssége. A billentyűzet alján kihajtható lábakat is találunk, melynek köszönhetően állítható a gépelési szög, így hosszú játék alatt sem válik kényelmetlenné a billentyűzet.
A kapcsolók, Hall Effect technológia
A kapcsolókhoz érve rögtön több pozitív tulajdonság is elénk tárulhat. Egyrészt a Hall-Effect technológia is már sokat sejthet, ám a kategóriától szokatlanul külsős kapcsolókat is befogad a billentyűzet. Ezekhez pedig dedikált előbeállításokat is tartalmaz a billentyűzet, így könnyedén válthatunk a manapság igencsak népszerű Gateron Jade, Uranus vagy épp King kapcsolóra is. Azért az alap, Glare Magnetic kapcsolók sem szerénykednek:
3.4 mm-es úttal rendelkeznek
25gf minimum erővel kell lenyomnunk a kapcsolókat
2.0 mm-nél ez a lineáris kapcsolóknál már megszokott, 40±5gf erőt jelenti
Az út legvégén pedig 48gf maximum erőre érdemes készülnünk
Egy LED/RGB fény vezető is helyet kapott a kapcsolóban, melynek köszönhetően még jobb fényeffekteket kaphatunk
A Hall-Effect kapcsolók erőssége azonban a szoftveres funkciókban rejlik, szerencsére ezeket is támogatja a billentyűzet:
A Snap Key megoldás a SOCD/Snap Tap megoldásoknak felel meg, éppen úgy működik, mint egy Razer vagy épp Wooting esetében
Az aktuációs/érzékelési pont is szabadon állítható, erre 0.1 és 3.4 mm között van lehetőség
A Rapid Trigger funkcióról sem kell lemondani, mellyel a Counter-Strike vagy épp Valorant játékokban javíthatunk a mozgásunkon
A DKS funkció is elérhető, akár négy különböző funkciót is rendelhetünk egy billentyűhöz, annak függvényében, hogy mennyire nyomjuk le azt. 0.7 mm-ig érzékel egy adott betűt, majd utána akár egy teljesen más billentyűt is érzékelhet.
A TGL, azaz a Toggle Key funkció esetében pedig folyamatos lenyomásként érzékelhet egy adott billentyűt a számítógépünk, anélkül, hogy hozzá érnénk az adott billentyűhöz.
A Mod Tap esetében pedig más funkciót rendelhetünk a lenyomáshoz és a letartáshoz, azaz az A-t egy pillanatra lenyomva az A betű funkció aktivizálódik, míg hosszan letartva például a Ctrl+A.
Szoftver és RGB
A billentyűzet az alacsony árcédula ellenére is igazodik a 2025-ös év igényeihez. Azaz a szokásos, OEM programok helyett egy webes felületen konfigurálhatjuk a FUN60 Pro-t. Egy apró drivert fel kell azért telepíteni, de ezen kívül kezesen teszi a dolgát. Google Chrome esetében garantáltan nem futunk bele semmilyen problémába. A drivert a https://web.monsgeek.com/ oldalon érhetjük el, pillanatok alatt megjegyezhető címről beszélhetünk. Az alkalmazásban finomhangolhatjuk az RGB beállítást, de a fentebb már részletezz Hall-Effect funkciókat is itt szabhatjuk magunkra.
Az RGB világításra sincs panasz. 500 Hz-en járatja őket a billentyűzet, így villámgyorsan és akadás nélkül reagálnak a fényeffektek is. Ez pedig bizony az ember szemét is kíméli, hiszen kevésbé okoz fejfájást a gyorsabb villódzás miatt. Ezt a kapcsolókban található LED terelők is segítik, illetve a billentyűzet sapkák kialakítása is segít a dolgon. A megszokottól eltérően nem a billentyűzet sapkán tetején, hanem azon oldalán találjuk meg a feliratokat, így igazán letisztult design köszönt vissza ránk.
Verdikt
Pozitív
Hall-Effect kapcsolók
Igencsak kellemes árcédula
Remek RGB
Cserélhető USB-C kábel
Állítható gépelési szög
Támogatja a külsős kapcsolókat is
60%-os kialakítás, játékhoz ideális
Böngészős szoftver
Remek PBT keycapek
Negatív
ANSI kialakítás
Kevés tartozék
ABS ház
Értékelés: 8.8/10 – Ajánlott, főleg ha az ár-érték arányt is figyeljük
A billentyűzetet a MoonsGeek EU boltjában tudod beszerezni, az RPYHU kuponkód használatával pedig a többi termékből 10%-ot faraghatsz le az amúgy is kellemes árcédulából.
Manapság egyre több magot találhatunk a processzorok kupakjai alatt. Már az alsó kategóriában is 4-6 magra érdemes készülni, míg a következő generációkban ez már elérheti akár a tízet is. A közép- és felsőkategóriás példányok esetében pedig a 8, 12, 16 fizikai mag az általános, Intel oldalról pedig még ennél is több. Ennek köszönhetően brutális teljesítményre…
Az SPC Gear név a hazai felhasználóknak is ismerősen csenghet, hiszen a lengyel cég az elmúlt években többször is bizonyította termékeinek létjogosultságát. Általánosan elmondható, hogy az eddig látott perifériák alapján az ár-érték arányra nem lehet panasz, nézzük mit sikerült alkotniuk az SM950 Streaming USB mikrofon személyében. A csomagolás és alapadatok A nettó tömege a terméknek…
Nem titok, hogy egykoron a Wireless, azaz vezeték nélküli perifériákat komoly közutálat övezte. Nem véletlenül volt ez így. Legyen szó Bluetooth vagy 2.4 GHz-es rádióhullámokat használó technológiáról, pár évvel ezelőtt még egyáltalán nem voltak kiforrottak a Wireless perifériák. Olyan csúszásokkal, bemeneti késéssel, azaz input laggal találkozhattak a felhasználók, melyek az átlagos gamereknek is rengeteg bosszúságot…
Az elmúlt hónapokban több remek kontroller is megfordult az RPY.hu tesztpadján. Ezt a mezőnyt erősítette a GuliKit TT Max nevet viselő, Xbox / Switch Pro kontrollerekre hajazó formát öltő, ámde szimmetrikus joystickokkal felszerelt perifériája. A TT Max remekel a tesztpadon, részletesen ide kattintva olvashatsz róla. A GuliKit azonban önálló formában is árulja a TMR joystickokat,…
Nem titok, hogy egykoron a Wireless, azaz vezeték nélküli perifériákat komoly közutálat övezte. Nem véletlenül volt ez így. Legyen szó Bluetooth vagy 2.4 GHz-es rádióhullámokat használó technológiáról, pár évvel ezelőtt még egyáltalán nem voltak kiforrottak a Wireless perifériák. Olyan csúszásokkal, bemeneti késéssel, azaz input laggal találkozhattak a felhasználók, melyek az átlagos gamereknek is rengeteg bosszúságot…
A G-Wolves 2026-ban sem pihen egy percet sem. Az elmúlt hónapokban rengeteg érdekes modellt megizzaszthattunk a tesztpadon, ám úgy tűnik, hogy az év második fele is remek rágcsálókat rejt majd. A gyártó előszeretettel kísérletezik egyedi formákkal és ultra-könnyű kialakításokkal, ám ezúttal a gombok alatt is találhatunk okos megoldásokat. A HTS Plus Pro több szempontból is…