Manapság egyre több magot találhatunk a processzorok kupakjai alatt. Már az alsó kategóriában is 4-6 magra érdemes készülni, míg a következő generációkban ez már elérheti akár a tízet is. A közép- és felsőkategóriás példányok esetében pedig a 8, 12, 16 fizikai mag az általános, Intel oldalról pedig még ennél is több. Ennek köszönhetően brutális teljesítményre képesek a mai CPU-k, ám ez magasabb fogyasztással, azaz nagyobb hőtermeléssel is jár. Ezt pedig bizony kordában is kell tartani. Két nagy táborra oszthatjuk fel a felhasználókat, vannak akik a léghűtésre esküsznek, míg mások az AiO-ra, azaz a kompakt folyadékhűtésekre. Van egy kicsi, harmadik tábor is, akik az épített folyadékhűtésre bízzák a rendszert, ám ez nagyon elenyésző szeletet kér magának a másik kettőhöz képest.
Az elmúlt időszakban egyre több gyártó jelentkezik a kompakt folyadékhűtők szegmensében. Az NZXT, Lian Li és Arctic öreg motorosok mellett már a Deepcool, Thermalright vagy éppen ID-Cooling megoldásai is remekelnek. Ezúttal az utóbbi gyártó egyik termékét vesszük górcső alá. Az SL240 után a nagyobb testvér SL360 is megérkezett a tesztpadra. A két teszt sok dologban megegyezik majd, hiszen a radiátor méretén és 1-1 apróságon kívül nem igazán találkoztunk eltéréssel a két variáns között. Ez azonban remek hír, hiszen a 240-es változat igencsak meggyőző volt a tesztek során.
A doboz és a nyers specifikációk
A Space SL360 nevet viselő AiO hűtő egy fehér-narancs színekkel operáló dobozban érkezik. A dobozon megtalálhatjuk a hűtő képét, a hátoldalon pedig a legfontosabb specifikációkat. Kellően információdús a feliratozás, miközben mégsem ormótlan, giccses. Az ID Cooling nagyon betalált ezzel a designnal, még ha manapság egyre kevésbé is van ennek jelentősége. Nézzük is a nyers specifikációkat:
A specifikációk ezúttal is ígéretesek, főleg a 350 wattos TDP. Ez bizony már a legéhesebb Intel bestiákat és AMD szörnyeket is magában foglalja, legyen szó Intel Core i9-14900K-ról vagy éppen AMD Ryzen 9 9950X3D-ről. A kijelző pedig ezúttal is remek adaléka lesz majd a CPU hűtőnek. A tartozékokat, kiegészítőket illetően sem kell finomkodnia az SL360-nak:
3 db 120 mm-es AF127 FDB ventilátor (ARGB, PWM)
Radiátor + vízblokk egység (LCD kijelzővel, előre feltöltve)
Intel és AMD rögzítőkeretek (LGA 2066/2011/1700/1200/115x, AM4/AM5)
Csavarok és alátétek a ventilátorok és radiátor rögzítéséhez
4 tűs PWM ventilátor elosztó kábel (daisy-chain)
USB kábel a pumpa szoftveres vezérléséhez
Ajándék hővezető paszta
Felhasználói kézikönyv és telepítési útmutató
A hűtő
Egy AiO, azaz kompakt rendszerről beszélhetünk, mely kapásból több dolgot is jelent. Gyárilag készre kábelezve, összekötve kapjuk a radiátort és a pumpa/blokk részt. Itt már kiszúrhatunk egy fontos és nem utolsó módon üdvözölendő változtatást az SL240-hez képest. A ventilátorok már előre felszerelve érkeznek, mely talán a kisebb változat legfájóbb (de könnyedén emészthető) negatívuma volt.. Három darab AF127 ventilátor került a radiátorra tehát, a triónak önmagában nézve is 15 ezer forint az értéke, így igazán minőségi légkeltőkről beszélhetünk.
A radiátor 394 × 120 × 27 mm méretet ölel fel, azaz például az Arctic megoldásaihoz képest kicsit vékonyabb, ám ennek köszönhetően a kompatibilitással biztos nem lesznek majd problémák. A 360-as méret miatt bizonyos házakban csak előre (vagy oda sem) tud felkerülni a hűtő, érdemes mindenképp áttanulmányozni a ház specifikációit a konkrét vásárlás előtt. Az AiO kábelezése ezúttal remek, igényes megoldással kapcsolta össze a cég a blokk és a radiátor szekciót, kellően rugalmas is, hogy a beszerelést követően is legyen némi mozgástér a megfelelő elrendezéshez. A blokk részen pedig már a fentebb említett LCD kijelző kapott helyett. Egy kör alakú kialakításról beszélhetünk, mely talán egy fokkal jobban néz ki a négyszög alakú kijelzőkhöz képest, bár ez egyéni preferencia.
A felszerelés
A felszerelés AMD és Intel esetében is hasonló, itt nem kell Arctic féle rögzítő cserére készülni Intel esetében sem. A backplate az alaplap hátsó felére kerül, majd a kézikönyvnek megfelelően fel kell szerelni a rögzítőkeret többi részét is. Erre a fém keretre fekszik majd fel a hűtő, majd két csavar segítségével rögzíthetjük is a processzorunk fölé.
Az AiO szerelés legnagyobb hibáját érdemes lehet ezúttal is megemlítenünk. Sokan nem is a konkrét szerelésnél véreznek el, mégsem mérnek jó hőfokokat. Mi is az ok emögött? A hűtő fémrészén is látható matricát elfelejtik levenni az ID-Cooling (vagy bármelyik) hűtőről, így gyakorlatilag a CPU és a hűtő között nem keletkezik kontakt, melynek köszönhetően nagyon körülményessé válhat a hő elszállítása. Az ID Cooling ezúttal is látványos figyelmeztetésben részesíti a vásárlókat, ám még sajnos így is sokszor előfordul ez a baleset.
Szoftver és kijelző
Ezúttal érdemes kitérni külön is a blokkrészen található kijelzőre. Néhány gyártó esetében a blokkra nem kerül semmilyen elem, maximum 1-2 LED csík, míg másoknál aprócska ventilátor is elfér itt. A magasabb kategóriákban azonban már szinte kötelező elem a kijelző. A 2.1 inch képátlóhoz 480×480-as felbontás remek képet ígér, a 600 nites fényerő pedig szintén segít abban, hogy az éppen kijelzett információk vagy éppen animált képek akár még fényes szobában is remekül mutathassanak. A hőmérsékletek monitorozásáért az ID Cooling szoftvere felel majd, ahogy bizony a saját képeket, mozgó képeket is ennek segítségével jeleníthetjük meg. A kijelzőt az alaplap USB csatlakozójára kell rákötni, innen kapja az áramot és ennek segítségével vezérelhető is.
Az eredmények
A hűtő, csakúgy mint a 240-es variáns, egy gy AMD Ryzen 7 5700X processzora került, mely bár nem fogyaszt sokat könnyen tud melegedni. A hűtőt megizzasztottuk IDLE állapotban, de Aida64, CineBench R23 és CS2 benchmark alatt is munkára fogtuk, gyakorlatilag minden létező körülményt lefedve így.
ID-Cooling hűtők | kék: SL240 | zöld: SL360
Jól látható, hogy játszi könnyedséggel megzabolázta a hűtő az AMD 8 magos és 16 szálas egységét. IDLE állapotban szinte fázott a CPU, de játék és stresszteszt alatt sem nagyon mert 55 fok fölé menni a hőmérséklet, holott 26-27 fokos hőmérséklet volt a teszt közben a szobában. A 240-es számokon is sikerült faragni, többet fogyasztó, melegebb processzor esetében nagy eséllyel még nagyobb lett volna az eltérés. Ez remek eredmény, jól látható, hogy nem bízták a véletlenre a dolgot az ID-Cooling mérnökei.
Verdikt
Pozitívum
Pazar ár-érték arány
Készre szerelt ventilátorok a radiátoron
Szinte minden létező processzort lehűt
Fehér színben is elérhető
Remek teljesítmény
Egyszerű szerelhetőség
Részletes leírások
LCD kijelző, remek fényerővel és felbontással
Minőségi ventilátorok
350 wattos fogyasztással is elbír
Negatívum
A 360-as radiátor miatt már kevésbé kompakt, bizonyos házakba nem fér el, ez azonban inkább semleges, mintsem negatívum
2026-ban is két nagy táborra bonthatjuk fel a CPU hűtéseket. Egyrészt ott vannak a tradicionális léghűtések, melyek mellett szólhat az egyszerűbb, gyakorlatilag hibamentes működés. Gyakorlatilag csak a lefogatót és a ventilátort kell cserélni, cserébe pedig akár 30 évig is működhetnek probléma nélkül. Aztán ott vannak a kompakt folyadékhűtések is, azaz az AiO-k. A hibalehetőségek száma…
Az Xtrfy még 2022-ben fonódott össze az ikonikus Cherry céggel. Úgy tűnik, hogy igazán kellemes kapcsolat kezdete volt ez, hiszen azóta több szinten is bizonyított a gyártó. Az M64 Pro 8K és M68 Pro 8K egereik jelenleg a legjobbaknak tekinthetőek a beviteli késést vizsgálva a piacon. Bizony, olyan gyártókat is megelőznek, mint a Logitech vagy…
Az elmúlt időszak kifejezetten izgalmas a perifériák terén. Míg sokáig a Logitech és Razer párosa uralta a vezeték nélküli egerek, billentyűzetek világát, manapság ez már nem állja meg a helyét. Egyre több, feltörekvő gyártóval találkozhatunk a piacon. Ezek közé tartozik a korábban már tesztelt G-Wolves, de az utóbbi időben a LAMZU is elképesztő menetelésen van…
Nem titok, hogy manapság a perifériákat tekintve is igencsak kellemes választási lehetőségekkel találkozhatunk. Már olcsóbb ársávban is remek fejhallgatókkal, egerekkel és billentyűzetekkel találkozik az ember. Volt egy időszak, amikor az egerek fejlődtek dinamikusan, ám néhány éve ez megváltozott. Mostanság már a legolcsóbb példányokban is kiakaszthatatlan szenzorokkal találkozhatunk, de a vezeték nélküli technológia sem álom 30…
A SteelSeries immár több mint 21 éves múltra tekinthet vissza. A dán perifériagyártó manapság az egereivel, az egérpadjaival, a billentyűzeteivel, illetve a fejhallgatóival hódítja meg a boltok polcait. Ezúttal az egyik egerük, az Aerox 5 járt a tesztpadon, abból is a vezetékes változat. A specifikáció biztató, a gyártó egy igazi, több játékstílusra is befogható, pehelykönnyű…
A GameSir neve nem lehet ismeretlen, ha az elmúlt években böngészgetted a harmadik féltől származó kontrollerek piacát. A cég pár év alatt az egyik legerősebb névvé nőtte ki magát, nem is véletlenül. Legyen szó a középkategória aljáról vagy éppen a felső kategóriáról, rengeteg opciót kínálnak a játékosok számára. Az oldal hasábjain megismerkedhettünk már a G7…