A G-Wolves az elmúlt időszakban több új egérmodellel is előállt, és szerencsére most is akadt néhány igazán izgalmas darab, amelyeket lehetőségem volt kipróbálni. A gyártó továbbra is a rétegigények kiszolgálására koncentrál: olyan formákat és technikai megoldásokat hoznak, amelyekhez a nagyobb márkák sokszor nem nyúlnak. Ide tartoznak a 40 gramm alatti ultrakönnyű modellek és a kifejezetten fingertip fogáshoz tervezett, kis méretű egerek, de most már a teljes méretű, mégis extrakönnyű kategóriát is elkezdték komolyan venni. A G-Wolves neve sokak számára ismerősen csenghet, itthon főleg a Hati széria volt népszerű a CS:GO játékosok körében. A cég egy rövid kitérőt tett G-Sevlow néven, majd visszatért az eredeti, jól bejáratott márkanévhez – és ezzel együtt érkezett meg az egyik legérdekesebb új modell, a VUK.
A csomagolás, doboz
A G-Wolves évek óta nem nagyon változtatott a csomagolási koncepción, így a VUK is ugyanazt az egyedi prezentációt kapja, mint a legtöbb friss modelljük. A doboz továbbra is kilóg a sorból: az előlapon egy 3D-s, mozgásra reagáló grafika látható, ami döntögetésre térhatásúvá válik. Ilyen megoldással leginkább gyerekjátékok vagy hűtőmágnesek frontján találkozunk, perifériáknál viszont gyakorlatilag egyedül a G-Wolves használja. Ez a fajta csomagolás azonnal felismerhetővé teszi a márkát, és ha egyszer kézbe veszel egy G-Wolves dobozt, legyen szó akár egy korábbi Hati modellről, akár a VUK 8K Wireless-ről, utána nehéz nem unalmasnak érezni más gyártók tálalását.
A VUK 8K Wireless mellé most is egy kifejezetten gazdag kiegészítőcsomag jár, ami szépen tükrözi a G-Wolves részletességét. A dobozban találunk több USB-C paracord kábelt, amely töltésre és vezetékes használatra szolgál, illetve természetesen ott van a 2,4 GHz-es wireless vevő is. A testreszabhatóságról extra PTFE tappancsok és grip tape-ek gondoskodnak, így az egér siklását és tapadását is könnyen a saját ízlésünkhöz igazíthatjuk. A tartozékokat egy masszív, strapabíró műanyag dobozban kapjuk meg, így szállításkor sincsenek kiszolgáltatva a gyűrődésnek vagy sérülésnek.
G-Wolves VUK 8K Wireless – főbb specifikációk:
Specifikációk
📏 Méret
124,8 × 64,6 × 38,1 mm
⚖️ Súly
kb. 35 gramm
🖱️ Kapcsolók
egyedi G-Wolves / Huano típusú főkapcsolók, ~80 millió kattintás élettartam
Az elmúlt hónapokban több, kifejezetten fingertipre kihegyezett, mini G-Wolves egér járt a tesztpadon, a VUK azonban egy másik irányt képvisel. Itt egy valódi, teljes méretű forma köszönt vissza, de ultrakönnyű köntösben. Manapság a nyers specifikációk már kevésbé különítik el egymástól a csúcsmodelleket, sokkal inkább a forma, a tömeg és a fogás érzete dönti el, hogy hosszú távon melyik egeret vesszük elő szívesen.
A G-Wolves VUK 8K Wireless egy elég különleges keverék: 124,8 mm-es hosszával tényleg a full-size kategóriába sorolható, miközben a tömege csupán 35 gramm. Ez papíron is extrém, de kézbe véve válik igazán hihetetlenné. A forma alapvetően szimmetrikus, enyhén hátrafelé húzott domborulattal, ami claw és fingertip fogáshoz egyaránt kiváló, de közepes, sőt nagy kézmérettel palm grip is simán játszhat. A bal oldali gombpár a megszokott, könnyen elérhető helyen található, a görgő alatt továbbra sincs külön fizikai DPI-váltó, így a részletesebb állításokat a webes felületen keresztül végezhetjük el.
A görgő határozott, jól tagolt lépésekkel jár, ami a finom fegyverváltásoknál és bunny hopnál is előny tud lenni. Színvilágból a visszafogottabb vonalat követi: fekete és fehér verzióban érhető el, mindkettő letisztult, sallangmentes gamer küllemmel. A fehér változaton néhány zöld elemet találhatunk, mely egy kis extra csavart vihet a történetbe, anélkül, hogy nagyon belerondítana a letisztultságba.
A dizájn többi eleme is hű marad a G-Wolves-tól megszokott, funkcionalitásra kihegyezett irányhoz. A VUK esetében a ~35 grammos tömeg nem fingertip-miniszint, mégis durván könnyűnek számít a teljes méretű egerek mezőnyében. Látványos RGB-cirkusz nincs rajta, csak visszafogott fények, alapvetően az aljra és a státuszjelzésre koncentrálva. A 0,70 mm-es PTFE tappancsok remekül teszik a dolgukat, gyors, sima mozgást biztosítva különböző felületeken is. A részben nyitott, részben zárt burkolat prémium érzetet kelt, a mellékelt grip tape-ekkel pedig tovább finomíthatjuk a fogást és kontrollt.
Az egér oldalán természetesen modern USB-C csatlakozó található, a Micro-USB korszak szerencsére 1-2 éve a múlté. A nagyobb, de pehelykönnyű ház ellenére a szerkezeti merevség meggyőző: nincsenek recsegő részek, laza illesztések vagy olcsó hatású megoldások, az összeszerelés stabil, masszív benyomást kelt még intenzív, alacsony érzékenységre hangolt FPS-játék közben is.
Teljesítmény, szenzor
A PixArt név ma már gyakorlatilag egyet jelent a csúcsminőségű szenzorokkal, és a VUK esetében sincs okunk az aggodalomra. A modell egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy dual szenzoros megoldást kapunk: a fő szenzor egy Pixart® PMW-3950, de az egérben egy második, az orr részhez közelebb eső szenzor is dolgozik, mely nagy eséllyel szintén 3950.
A dual szenzor nem csak javítja a preciziót, de a webes driverben lehet állítani, hogy melyik legyen aktív. Bizony, kiválaszthatod, hogy melyik szenzort használja az egér, az egér elején található szenzor használata kissé fura lehet az első időszakban, érezhetően más érzetet ad, mintha a középen lévő, fő szenzort használná az ember. Pár órányi gyakorlás után viszont nagyon szépen kijönnek az előnyei: agresszív fingertip fogással és gyors csuklómozgásokkal kifejezetten természetes tud lenni, mintha “közelebb kerülnél” a célkereszthez.
A 8000 Hz-es polling rate, amire a névben szereplő 8K is utal, továbbra sem iparági alap, inkább egy felső kategóriás extrának számít, de itt stabilan hozza, amit kell. Ehhez nyilván erősebb rádiós rész és kiforrott firmware dukál, a nagyobb méretű vevőegység ezért sem véletlen. Késleltetésben a VUK ott van az élmezőnyben, az SR Latch algoritmus és a saját fejlesztésű kapcsolók együtt nagyon feszes, “instant” kattintásérzetet adnak. Ezt pedig a fenti mérések is igazolják, kőstabil a polling rate, rántás esetén is lekövet mindent az egér.
A szenzor teljesítménye gyakorlatilag tökéletes: 30 000 DPI-ig emelhető, 750 IPS és 50 G gyorsulás mellett sem sikerült kiakasztani, normális játékhelyzetben egyszerűen nem fog megcsúszni vagy elveszíteni a jelet. A lift-off distance 1,0 vagy 2,0 mm közé állítható, így mindenki belőheti magának azt a magasságot, amin még kényelmesen emelgeti az egeret, de nem mozdul el a célkereszt.
Szoftver
A G-Wolves szoftverei korábban sok kritikát kaptak fapados felületük és körülményes használhatóságuk miatt, ez azonban mára szerencsére a múlté. A VUK esetében is a 2025-ös generációs megoldást kapjuk: helyi program helyett egy weboldalon keresztül vezérelhetjük az egeret. Itt állítható a polling rate, a DPI-lépcsők, a gombkiosztás, a makrók, a világítás, sőt a dual szenzor viselkedése is, például, hogy melyik szenzor legyen aktív vagy hogyan pozicionáljuk a kurzort a felhasznált szenzor függvényében.
A firmware-frissítés és a vevőegység update-je is ugyanerről a felületről intézhető, így nem kell letöltött exe-k gyűjtésével bajlódni. Az akkumulátor-visszajelzés jóval pontosabb és átláthatóbb, mint korábban, a grafikonos kijelzés és százalékos indikátor egyaránt segít követni, mikor érdemes kábelt dugni az egérbe. Ez a webes megközelítés továbbra is egy erős piros pont, és jó lenne, ha több nagy gyártó is hasonlóan egyszerű, platformfüggetlen megoldásban gondolkodna.
Verdikt
Ha 120–125 mm közötti, teljes méretű egeret keresel, de nem szeretnél lemondani az ultrakönnyű kategória előnyeiről, a G-Wolves VUK 8K Wireless az egyik legerősebb opció. Főleg akkor, ha érdekel a dual szenzoros rendszer és szeretnél kísérletezni azzal, hogyan változtatja meg a célzás érzetét az, hogy az egér elejéhez közelebb vagy középen dolgozik-e a szenzor.
Pozitívum
Kiváló anyagminőség, masszív felépítés a pehelykönnyű tömeg ellenére is
~35 grammos, ultrakönnyű teljes méretű ház
Letisztult, sallangmentes design
Dual szenzoros rendszer, váltható szenzorpozíció
Gyakorlatilag tökéletes PixArt PMW-3950 szenzor
Kőstabil polling rate, akár 8000 Hz (8K) mellett is
Gazdag tartozékcsomag (dongle, paracord kábel, extra talpak, grip tape-ek)
Ha mostanában néztél Rocket League, Apex Legends, Rainbow Six Siege vagy éppen Counter-Strike profi mérkőzést, akkor egy dologban biztosak lehetünk. Ez pedig nem más, minthogy a játékosokon a saját IEM fülhallgatójukon kívül egy AceZone fejhallgató is ott figyelt. A dán cég hosszú évek óta biztosítja a hangtechnikát a fontos eseményeken, az ilyen jellegű mérkőzéseken kiemelten…
Ha mostanában néztél Rocket League, Apex Legends, Rainbow Six Siege vagy éppen Counter-Strike profi mérkőzést, akkor egy dologban biztosak lehetünk. Ez pedig nem más, minthogy a játékosokon a saját IEM fülhallgatójukon kívül egy AceZone fejhallgató is ott figyelt. A dán cég hosszú évek óta biztosítja a hangtechnikát a fontos eseményeken, az ilyen jellegű mérkőzéseken kiemelten…
Az elmúlt hónapokban több G-Wolves termék is járt a tesztpadon. A teszt alanya azonban nem csak a specifikációjával, hanem a kialakításával is hamar a középpontba helyezi magát. A gyártó neve ismerős lehet, hiszen egy időben a Hati szériát több hazai játékos is napi szinten hajtotta. A rutinos rókák kitalálhatták már, hogy a G-Wolves vagy G-Sevlow…
Az elmúlt időben az Xtrfy több nagyszerű egeret is megjelentett a piacon, a vezetékes M4 után érkezett a cserélhető hátlappal felvértezett M42, majd ezt követte a RocketJumpNinja együttműködésével megtervezett és legyártott, MZ1 névre hallgató rágcsáló. Sok rajongó kérte a cégtől, hogy jelentkezzenek egy vezetéknélküli perifériával, hiszen az iparágban már szinte minden nevesebb gyártónak volt ilyen…
Az Arctic hosszú évek óta képviselteti magát a PC-s szegmensben. A legtöbb vásárló a folyadékhűtések, a ventilátorok és a CPU paszták okán találkozik a nevükkel. A Liquid Freezer II és III széria gyakorlatilag a legjobb ár-értékű hűtőcsalád, ahogy a ventilátorok és a CPU paszták esetében sincs ez másképp. Elég csak az MX-4-re gondolni, mely szinte…
Az elmúlt időben az Xtrfy több nagyszerű egeret is megjelentett a piacon, a vezetékes M4 után érkezett a cserélhető hátlappal felvértezett M42, majd ezt követte a RocketJumpNinja együttműködésével megtervezett és legyártott, MZ1 névre hallgató rágcsáló. Ezek után nem volt kérdéses, hogy a Wireless egerek felé kell evezniük, melynek első példánya az M4 Wireless lett. Az…